Budapest, Váci út 48/a.
A Neumann J. Vasöntöde és Gépgyár gyártelepét - amely mindenben azonos, s talán változatlan is volt az Első Magyar Gépgyár Rt. 1871-ben felhagyott gyártelepével (nem tudjuk, hogy érdemi munka folyt-e a Neumann-féle rt. gyártelepén) - 1876-ban Wörner Jakab gépgyáros vásárolta meg.
Bővebben:
Az akkori viszonyok szerint korszerűen berendezett gyárban bontakozott ki a hazai gépgyártásban jelentős szerepet betöltő Wörner-féle gépgyári cég.
A német származású Wörner Jakab 1839-ben egy Stuttgart melletti faluban született. 1859-től Heidelbergben, majd Svájcban és Ausztriában malomszerelő vándormunkás volt. 1866-ban leesdorfi gyára Pestre küldte az Első Budapesti Gőzmalom szereléséhez, de már 1867-ben szerény asztalosműhelyt nyitott, majd néhány hónap múlva 1868-ban (más források szerint még 1867-ben) az ugyancsak gépész Gutjahr Frigyes barátjával megalakította a Wörner J. és Tsa malomépítészeti- és gépjavító vállalkozást. A Nyugati-pályaudvar közelében egy megszűnt cukorgyárban lakatos-, vasesztergályos- és kovácsműhelyt létesítettek, amely ekkor mintegy 60-80 munkással főleg malomépítéssel és gépészeti munkákkal foglalkozott. Elsőként daratisztító gépét szabadalmaztatta, amit számos más követett. A Váci úti gyártelep 1876-ban történt megvásárlásával - a cég nevét ekkor J. Wörner & Comp.-ra változtatták - korszerűbb gyártási lehetőségekhez, saját öntödéhez jutottak, s bekapcsolódva a hazai malomipar minden korábbit meghaladó rohamos fejlődésébe, rövidesen már komplett malmokat is gyártottak és szereltek Budapesten és vidéken egyaránt, de külföldre, európai és tengerentúli országokba is sok berendezést szállítottak.
Az egykori gépgyári műhelyekben 1880 táján 300-350, 1896-ban pedig már mintegy 500 munkást foglalkoztattak, s a gyár irodáját is itt rendezték be, az akkori Külső Váci út 54-56. sz. alatt. A Wörner-szabadalom alapján gyártott búzamosógép világelső volt, de a legjelentősebb sikert a Haggenmacher Károly eredeti szabadalma alapján az 1880-as évek végétől gyártott síkszita jelentette, amely a mindenkori és egyetemes malomipar nélkülözhetetlen gépévé vált, kiszorítva a malmokból a centrifugális osztályozógépeket és osztályozó hengereket. A siker küszöbén, 1880-ban társa kivált a cégből (később a Vulkán gépgyár egyik alapítója), s az ekkor már dúsgazdag Wörner Jakab a megvásárolt rész birtokában a céget visszavonulásáig egyedül vezette tovább.
Az egy évtized alatt korszerű üzemmé fejlesztett gyárban az 1880-as évek végén malmászati gépek és készülékek - serleg felvonók, hevederek, szállító csavarok- és szalagok, önműködő gabonamérlegek, sziták, osztályozók és tri-őrök, gabonakoptatók, gabonatisztító- és kefélő gépek, félstabil lokomobilokkal vagy vízikerék meghajtással a napi 50 mázsától az 1200 mázsáig gyártó magasőrlésű komplett kereskedelmi malmok, darálók és ezek felszerelései, malomkövek, a Ganz és Társa cég szabadalma alapján gyártott Mechwart-féle egyszerű, kettős, valamint kombinált daráló székek és hengerszékek, Wörner-féle hűtő készülékek, szitahengerek, osztályozó gépek, különféle daratisztítók, alkatrészek és egyéb felszerelések, turbinák és vízikerekek készültek.
A malomipari gyártmányszerkezet kiteljesedésével egy időben, jelentős beruházással új, - a gyár későbbi életében meghatározó gyártmányprofilt -alakítottak ki; 1882-től egyre növekvő mértékben nyomdaipari gépeket és berendezéseket is gyártottak. Az új osztályon kezdetben kisebb eszközök, könyvkötészeti-gépek készültek, s a sikeren felbuzdulva 1892-ben már új gyártóépületet emeltek és szerelték fel a legmodernebb munkagépekkel. Ettől kezdve könyvnyomdái gyorssajtókat, többszínnyomású és változtatható ívnagyságú újságnyomó körforgó nyomógépeket, kőnyomdai kézi- és gyorssajtókat és egyéb, a sokszorosító iparhoz szükséges gépeket gyártottak. A Wörner-gépgyár 1 1896-os katalógusukban már „nyomdagépek gyárának" nevezik magukat. A Monarchia országain kívül számos más országba exportálták termékeiket.
A gyáralapító Wörner Jakab 1913-ban visszavonult, kilépett a cégből és a gyár irányítását a vállalathoz cégvezetőként 1899-ben 28 éves korában belépett Vilmos Frigyes fiának adta tovább. A családi vállalkozásnak tekinthető, továbbra is egyéni cég neve ekkortól Wörner J. és Társa, s maradt az alapító 1914-ben bekövetkezett elhunyta után is. A gyárat vezető Wörnerek a gyártelepen laktak, a Rózsadomb legszebb és talán legpompázatosabb - a második világháború alatt elpusztult- nyaralóját a család használta. Az 1920-ban Wörner J. és Társa Gépgyár Részvénytársaság néven átalakuló cég elnökségében még ott találjuk Wörner Frigyes Vilmost, mint a 7431 négyszögölnyi gyártelek, a gyárépületek, a gyári berendezések, az anyag- és árukészletek, a szabadalmak és jogok tulajdonosát, de a tőkemozgatások révén a cég irányítása rövid úton a Strasser-bankház kezére került át, s a cég vezetéséből olyannyira kiszorult a Wörner-család, hogy 1924-ben még igazgatósági tagságukat is törölték.
Az ezt követő másfél évtized alatt a gyár fokozatosan elveszítette megrendelői körét, hiába tértek át famegmunkáló gépek és más új termékek gyártására, ipari láncok készítésére, az öntödei kapacitás kitöltése végett béröntésre. Az 1927-től már folyamatosan veszteséges, de még mindig mintegy 300 főt foglalkoztató céget a gazdasági világválság alapjaiban rendítette meg, s előbb az alaptőkét szállították le, majd a gyártelepet és berendezéseit eladva átköltöztek az ugyancsak ekkor tönkre ment Graepel Hugó-féle gépgyár Wahrmann utca 6-8.sz. alatti egyik épületébe. A nyomdaipari gépek gyártási jogát eladták a Láng-gépgyárnak, s a maradék árukészlet értékesítésén kívül jószerével csak béröntéssel foglalkoztak. A részvénytársaság folyamatosan felélte az alaptőkéjét, s a második világháború évei alatt már érdemi termelést nem is folytatva, az egykor virágzó Wörner-féle cég az államosítás időpontjában már felszámolás alatt állt, s szűnt meg végül 1949 tavaszán.
A hajdani, a Váci út - Wahrmann (Victor Hugó) utca - Visegrádi utca - Ipoly utcák határolta gyártelepet az 1930-as években két utcával is átvágták: a Váci út 48/a-b. számot követően a Thurzó közzel (Alig u.), valamint a 48/c-d. és a 48/e-f. között nyitott Visegrádi közzel (Röntgen utca). A 48/a-b. sz. alatt az 1930-as évek közepén a Szalay István Rt. új épületet emeltetett, amelyet Kozma Lajos, a hazai szecesszió egyik legkiválóbb, külföldön is elismert építésze, iparművésze tervezett. A 48/e-f. sz. alatt ugyancsak modern stílusban 1932-ben épült gyárépületbe a Modiano S. D. Szivarkapapír Rt. költözött be.